Ha három évvel ezelőtt azt mondom, hogy jártok ti még Angliában is, biztos jót nevetünk a felelőtlen kijelentésen. És láss csodát, olyan dolog történt, amit nem jósolhattunk meg előre. :)
Már akkor megbeszéltük, amikor hugiék itt jártak, hogy következő alkalommal bizony az ősöknek is el kell jönni. Emlékszem, megkértem, hogy finoman kezdje el adagolni a dolgot, mert ez eldőlt, pusztán az időpont megválasztásában van egyetértési joguk. :) Hosszas egyeztetés után megszületett az utazás időpontja: 2014. március 15.
Aztán a napok csak teltek és mire feleszméltünk, már itt is volt március 15-e. Hugi vállalta a nemes feladatot, hogy a kis csapatot (anyuka, apuka és keresztapu) elkalauzolja a pesti reptéren, majd azt követően az angol vámon át. Ezen a képen látható, hogy a - rettentően korai ébredés ellenére is - jó hangulatban várják a gépüket.
Az utazás előtti este még skypoltunk, ahol meglehetősen határozottan a lelkemre kötötték, hogy el ne merjek késni, így aznap úgy választottam meg a reptér felé a vonatot, hogy több, mint egy órát vártam rájuk. Aztán egyszer csak megláttam a "légibetyárokat". Persze mindenki vigyorog, mint a vadalma. Biztos örültek, hogy szerencsésen földet ért a gép. :)
Az első meglepit ezután sütöttem el: hazafelé bizony nem vonatozunk, hanem egy kisbusszal megyünk. Meg van az előnye annak, ha az ember egy kórházban dolgozik és találkozik mindenféle alakkal. :)
Az utazás kellőképp kimerítőnek bizonyult, így szombatra nem terveztünk különösebb programot, csak az evést és a pihenést. Itt jegyezném meg, hogy Kitti két napig készült a látogatásra, így a hűtő mindenféle finomsággal volt tele. Egyértelmű, hogy ennek a látogatásnak ő volt az egyszemélyes hős(nő)je. :)
Vasárnap délre jött el egy ismerősöm, aki itt oktat vezetést. Ezt a találkozót keresztapu miatt szerveztük le, mert tudtuk, hogy szívesen megismerné, hogyan oktatnak itt, milyen különbségek és hasonlóságok vannak. Közben megebédeltünk, majd az elméletet gyakorlatba is ültettük. Egy elvadult pillanatomban bevállaltam, hogy beülök tanulóként az autóba, mellettem az oktató, mögöttem pedig a két szaki, apa és keresztapu és egy 20-25 perces vezetési gyakorlatot tartottunk.
Ezúton szeretném felhívni minden jobb oldalon vezető figyelmét, hogy - egy olyan autót vezetni, ahol minden az ellenkező irányban van, jobb oldal helyett pedig balra tartasz - nem is olyan könnyű vezetni. Szerencsére én biztonságban érezhettem magam, hiszen gyakorlott oktató mellett tapasztalhattam meg, milyen az, amikor a bal kezeddel kell sebességet váltani a megszokottal ellentétes irányban. Az első 10 percben legalább ötször nyúltam a jobb kezemmel a sebváltóért, de ott csak az ablakot működtető panel (és maga az ajtó) volt. Komoly és tanulságos volt, az biztos. :) (Arra most nem térek ki, hogy micsoda nyomás nehezedett rám, elvégre szaktekintélyek ültek mögöttem. :D)
Délután csapatosan buszoztunk egy kicsit és megnéztük a kórházat közelebbről, valamint megkóstoltunk egy-két kávékülönlegességet.
Hétfőn négyesben - hugi, anya, Kitti és én - mentünk el Londonba, ahol sikeresen megtaláltuk a Towert és a Tower Bridge-t, valamint felkerestük "Bözsi házát" is, a Buckingham palotát. Ez a kép az utolsó helyszínen készült:
S amilyen sokáig tartott kivárni a viszontlátást, olyan gyorsan el is repültek a napok. Annak nagyon örültem, hogy jól érezték magukat és az ilyen pánikkeltő gondolatok, hogy "elég lesz e a kaja?", "el fogunk e rendesen férni?", "milyen programokat csinálunk?" teljesen feleslegesek voltak.
Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy ez volt az első látogatás, de semmiképp sem az utolsó. Mert ha valami egyszer beindul...
Záró gondolat: Majdnem kimaradt egy fontos rész. Szombaton este sütöttünk lángost, mert Kitti meg akarta tanulni, hogy is kell azt csinálni, én meg ugye nem vagyok elrontója semmi jónak. Rá is raboltam egyre, amint lehetőség volt rá. Valahogy így:
