Én imádom az állatokat. Otthon nap mint nap köztük voltam, és iszonyú nehezen viselem a hiányukat. Mindegyikét, de talán legjobban nekem is a kutyám hiányzik. Az egyik nap viszont felcsaptunk baby (ez esetben dog) sitternek. Egy cuki kutyus felügyeletét kérték tőlünk, akinek a gazdái temetésre kellett menjenek, így mi örömmel elvállaltuk, hogy vigyázunk rá. A neve Szaffi, egy labrador keverék lány kutyus.
Előzetesben annyit kell tudni róla, hogy ő az a fajta kutyus, akinek mindene megvan és mindent magkap, tehát baromira el van kényeztetve és ő ezt a bánásmódot követeli is.
Amikor megérkeztek hozzánk még boldog volt, szegénykém nem is sejtette, hogy a gazdája nélküle fog távozni. Amikor erre rádöbbent, már kezdett elszontyolodni, de még uraltuk a helyzetet. A kezdeti simiket bár bizonytalanul, de barátságosan fogadta. Aztán gondoltuk, labdázzunk egyet, a lakásban mi mást is lehetne csinálni. :) Az én kutyám imád labdázni, viszont mondhatni elég veszélyesen játszik. :D Ha a labda elrepül, vagy elgurul ő max. tempóval száguld érte és hát a fékezésével konkrétan felszántja az udvart. Majd ha visszaért követeli az újabb dobást. Na szaffi az ellenkezője ennek. Egyszer sikerült elgurítani neki a labdát, amiért vemhes anyatetű gyorsasággal cammogott érte, majd onnanstól kezdve egy percre sem hagyta felügyelet nélkül a labdát és nem is adta ide, hiszen nehogy olyan galádságot kövessünk el megint, hogy őt ugráltatjuk. :) Szóval ez nem jött össze.
Az elején még szépen nézelődött, majd befeküdt a szobába és mindent nyomom követett, bár látszott rajta, hogy nem igazán találja a helyét.
A kutya kezd depizni, erre figyelmeztettek is bennünket, hogy így lesz. Menjünk sétálni, az idő csodás. Szuper ötlet! Amit tudni kell, hogy Szaffi fél az erős hangoktól, zajoktól, füttyszótól, sikolyoktól és utálja a gyerekeket, akiktől mellesleg szintén fél is. Tök egyszerű lesz sétálni, hiszen az utcán ezek közül egyik sem fellelhető! :D Meglepődve tapasztaltam, hogy a levegőre lépve Szaffi szinte feléledt és az eddigi cammogását felváltotta egy félig kocogó séta. Még véletlenül sincs szó arról, hogy a kutya sétáltatott volna engem, á, dehogy, ám be kell valljam, kicsit darabossá sikeredett az én mozgásom a Szaffi ereje ellen kifejtett erőmnek köszönhetően. :)
Persze sikerült óvodás csoportba futnunk, és a zajokat sem nagyon tudtuk elkerülni, így Szaffi folyton menekülőre próbálta fogni. Viszont feltűnően mindig egy irányba akart menni, majd kiderült a turpisság, hogy őt a szíve húzta hazafelé, engem meg ő. A parkban ahol sétáltunk járda szegély volt, és hát a kutya hol máshol is mehetne, ha nem a járdán, még akkor is, ha azért meg kell harcolnia velem. Nos, ő nyert, így én bandukoltam a kissé vizes fűben. De a lényeg, hogy az ő mancsa száraz maradt. :)
Hazaérve a kutya visszasüllyedt bánatába, amit először kajába folytott, aztán pedig makacsságba. Többször voltunk még sétálni, de ő már csak egy dolgot várt, a gazdáját. Akit itt már mi is nagyon vártunk Szaffi jókedve érdekében.
Az este további részét a lépcsőn töltötte.
Épp ezt a képet készítettem, amikor a gazdi megérkezett. Gondolom mondanom sem kell, hogy a kutya simán legázolt ahogy rohant az ajtó felé. :D
De olyan jó volt látni, hogy mennyire boldog!
Azt hittem azzal, hogy vigyázunk más kutyusára majd egy kicsit elfelejtem, hogy mennyire hiányzik az enyém, de pont az ellenkezőjét váltotta ki belőlem. Olyan tehetetlennek éreztem magam, hogy nem tudom felvidítani Szaffit és így még jobban vágytam Caesar-ra.
Megnyugtatok mindenkit, Szaffi nem szenvedett maradandó károsodást nálunk, sőt, a gazdija megnyugtatott minket, hogy ha Szaffi hajlandó volt enni is nálunk, akkor jól érezte magát, mert másoknál még inkább tüntetően viselkedik. Jó ezt tudni! :)
És végezetül egy kép a sokat emlegetett sajátomról! :)
