Átváltozás

Középiskolában olvastam egy novellát, amiben egy csóka egyik reggel arra ébred, hogy féreggé változott.  Ebben a bejegyzésben szeretném megmutatni az én átváltozásomat, avagy hogyan lett belőlem a "szakállas ember".

Szóval van ez a Movember dolog, amit már tavaly is meg akartam csinálni. Idén pont ebben az időszakban költöztünk, így november első két hetében egyáltalán nem borotválkoztam, csak annyira volt szükség, hogy ezt a trendet kövessem még két héten át. Igaz a Movember jegyében bajuszt kell csak növeszteni, de ez ne zavarjon meg benneteket. :)

Kezdetben vicces volt, de aztán egyre idegesítőbb lett és az utolsó hétben már számoltam, hogy mikor vehetem kézbe a borotvát, hogy megszabaduljak a szakálltól meg a folyamatos irritációtól.

Az átváltozás lassan ment végbe, a visszaváltozás viszont gyorsan, mindössze egy hétvégét vett igénybe. Nézzük a fázisokat:

A szakállas ember (Homo Sapiens Szakállusz):

A körszakállas ember, avagy maffiózó szabadon:

Őrült kamionsofőr, sorozatgyilkos:

Francia háromtestőr:

 Japán katonatiszt - Hitler - Charlie Chaplin style:

Ez pedig az öröm, hogy megszabadultam az arcomra telepedett feleslegtől:

Az első éjszaka az új házban

Az ember hajlamos azt hinni, hogy egy balszerencse sorozat után már nem jöhet más. Mi is ezt hittük a költözés után.

Ám sajnos a költözéses malőrünk csak nyitótáncként szolgált.

Folytatódott a dolog a boiler sztrájkolásával. Nem sokkal érkezésünk után bekapcsoltuk, mindent ellenőriztünk, ám két órával később a boiler kikapcsolt. Nem fordítottunk neki különösebb figyelmet, mert a lakásban termosztát van, így azt hittük, csak elértük a kívánt hőmérsékletet.

Ám amikor este szerettünk volna zuhanyozni, akkor szembesültünk vele, hogy bizony nincs meleg víz. És ez azt jelenti, hogy fűtés sincs. Kb. 2 órán keresztül próbáltuk megjavítani de látszólag semmi sem működött. Ilyenkor ugye már az ügyfélszolgálat sem volt elérhető és hát az internetünk is csak a mobil netre korlátozódott. Így jobb híján előkerestük az összes pokrócot amit találtunk és lefeküdtünk a hideg házban aludni.

Mivel Tofunak nem engedélyezett a hálószobába való belépés, így kilincsre zárjuk az ajtót mindig. Viszont ez az ajtó nem akart becsukódni. Csabi ragaszkodott hozzá, hogy zárva legyen, így egy kis nyomással a helyére is kattant.

Reggel én ébredtem korábban és szerettem volna kijutni a fürdőbe. Igen ám, de az ajtó nem nyílt.

Csabit a sokadik próbálkozásom felverte és közölte, hogy be kell nyomni kicsit. Nos, én már persze próbáltam azt de az ajtó kitartóan ellenállt. Természetesen neki sem engedelmeskedett, így elmondhatom, hogy baragadtunk a hálószobába. Ez kicsit sem volt poén kora reggel.

Mivel az volt az első éjszaka, nyilván semmi sem volt a szobában az ágyon kívül. 

Egyetlen szerencsénk az volt, hogy a bicskám a zsememben maradt. Így a pengével (mert persze csavarhúzó nem volt rajta) közel egy óráig tartott kiszedegetni az ezer éves csavarokat. Mindezt az sem segítette, hogy a szobaajtónál nem síkban van a fal, hanem egy kis kiugró résznél fekszik. Így a hozzáférhetőség is akadályozott volt.

De végülis sikerült megoldani. Jó, hogy aznapra még szabadságunk volt. :) Gondoljátok ezt el egy munkanapon. Ugye mennyire stresszes lett volna? 

Így a reggeli után az első utunk az ügynökségre vezetett, ahol egy listányi problémát soroltunk fel a házzal kapcsolatban. Ugyanis ezek mellett ilyen dolgok is voltak, mint eldugult lefolyó, működésképtelen szagelszívó, stb. 

Még mindig van néhány javításra váró dolog, de ami meghaladta a karbantartó tudományát, azzal még jó darabig várni kell. Amit mondjuk nem hiszem hogy nehéz volt, azok után, hogy láttam, hogyan cserélte ki a zárat az ajtón. Komolyan, mennyire nehéz egy csavart egyenesen becsavarni? :D

A költözés - 2. rész

Eltöltöttük az második utolsó esténket is a Chauntry Road-on. Ismét összepakoltunk, mindent levittünk és vártunk. Ezúttal nem kellett csalódnunk, új fuvarosunk még korábban is érkezett. Épp csak annyi időnk volt (az ígért érkezéshez viszonyítva időben lettünk volna), hogy Tofut betegyük a hordozójába, mielőtt ijedtében úgy elbújik, hogy az egész lakást ki kell üríteni mire megtaláljuk. :)

Ő egy másik megyéből vállalta el ezt a munkát nekünk, így az egyezség úgy szólt, hogy óra bérre dolgozik és az út miatt alapból kettőről indul a számolás (egy óra ide - egy vissza).

Arra számítottunk, hogy két körre lesz szükségünk, hogy mindent átpakoljunk. Nem a távolság miatt, hisz az új ház max. 10 percre van a régitől autóval, hanem a cuccok miatt. Még én is meglepődtem, hogy mennyi van. XD Ez a házban elrendezve nem tűnik ennyinek.

Az új sofőrünk egy litván középkorú emberke volt kitűnő érzékkel a felnőtt lego-hoz és irigylésre méltó hatékonysággal.

Röpke fél óra elég volt, hogy mindent bepakoljunk, ami lássuk be nem volt nehéz, hisz közvetlenül az ajtó előtt tudott parkolni, így csak ki kellett lépnünk a dobozokkal és minden mással.

Mivel az előttünk lévő úton szabad volt a parkolás - és mindig dugig is volt - már péntek reggel kitettük az egyik helyre a kukánk felcédulázva, hogy költözés miatt szükségünk van a helyre és az ajtóra is kiragasztottuk, hogy bizony mi költözünk és kéne a hely. Na most ezt vagy nagyon tiszteletben tartotta mindenki vagy csak az autójukat féltették, hogy meg ne húzzuk a dobozakkal/bútorokkal, mert nem hogy a kukánk által foglalt helyet de még az előtte, mögötte lévőt is szabadon hagyták. :D 

Így amikor készen lettünk, így festett a kép:

Még maradt is hely.

Így már csak Tofut kellett begyűjteni, aki kicsit megszeppenve de nyugodtan várt, míg mi pakoltunk. 

Mind szépen befértünk az autóba is és ő kíváncsian kandikált kifelé a szélvédőn az ölemből.

A kipakolás már közel sem volt olyan mókás. Az egyetlen parkolási lehetőség a ház mögötti parkoló, ahonnan kb 15- 20 m a táv. Ez nem hangzik soknak, de amikor millió körrel kell felcipelni a cuccokat, nagyon fárasztó. Főleg ha az a valami egy kanapé vagy egy ágy.

Tehát itt jóval több időre volt szükségünk. S míg mi küzdöttünk a nagyobb dobozokkal és egyéb nehéz dolgokkal, addig az emberünk egyedül hozott foteleket a vállán. Kicsit se volt égő. :D 

Mi kipirosodva, izzadtan fejeztünk be a pakolást, ő mosolyogva és jókedvűen, hogy ez egy könnyű munka volt neki. :D 

Kevesebb mint másfél óra elég is volt az egész procedúrára és nagyon rendes volt, mert kevesebb pénzt akart kérni.

Így végre amikor becsuktunk magunk mögött az ajtót végleg eldőlt, hogy most egy jó darabig az Ickleton Place lesz az új otthonunk.

A költözés - 1. rész

Angliába 4 bőrönddel érkeztünk. Az első költözés. Amikor Haverhill-ben megkezdtük a saját kis önálló életünk, már néhány dobozt és bútort is vittünk magunkkal. Ez volt a második költözés. Még mindig könnyű volt.

Most megejtettük a harmadikat, amikor is úgy döntöttünk, bizony ideje váltani és jól jönne a több hely is. Így újra neki vágtunk és bedobozoltuk az életünk és a macskánk.

Mondjuk ő ezt készséggel megtette magától is. :D

Mindent elintéztünk, mindent megszerveztünk. Találtunk fuvarost, időben készen lettünk a csomagolással. Lepakoltunk az emeletről mindent, hogy időt és energiát spóroljunk. Minden terv szerint haladt. A nappaliban kb talpalattnyi hely sem maradt. :)

Tofu ezt egy darabig furcsának találta, hogy most akkor mi is történik, de hamar elkezdte élvezni és nagy segítséget nyújtott a pakolásnál is. A folyamat így festett:

Leteszem az üres dobozt, elfordulok hogy felvegyem ami bele kerül, de mire visszafordulok már a doboz nem üres. :)

Kiszállni nem hajlandó, sőt körömmel és foggal védi újonnan szerzett territóriumát, így mindent le kell tegyek, hogy őt kiszedjem. Majd mikor abban a hitben élek, hogy üres a doboz és ismét felveszek mindent amit szeretnék beletenni, a doboz már megint nem üres. XD És ezt újra és újra eljátszuk, míg meg nem unom és nem hozok egy másik dobozt. Akkor persze az új megint érdekesebb de legalább a régit megkapom. :D

Hát milyen unalmas lenne nélküle az élet. :)

Persze ő mindent megnézett és mindehová be - és felmászott.

Szóval ott tartunk, hogy vártuk a fuvarost, aki reggel 10-re ígérte érkeztét.

9 órakor csörgött a telefon. A fuvaros volt. Szólt, hogy nem indul az autó és késni fog. Épp szerelőt keres, de ha nem javítható kis időn belül akkor keres helyettest.

Ok. Mi pedig csak vártunk és vártunk... Tofu el is aludt a nagy izgalomban természetesen a kupacok tetején, jól látható helyen, hogy azért ha bármi történne, ő nehogy ott maradjon.

Időnként fel - felsandított, hogy minden és mindenki megvan-e még. :D

Az idő telt, a türelem fogyott és semmilyen hír nem érkezett. Próbáltuk többször felhívni az emberünk, hogy mi történik, aki folyamatosan nem volt hajlandó felvenni a telefont.

Kb. délután 2 órakor sikerült végre, amikor nagy drámai színjáték közepette előadta a szövegét, hogy ohh jajj, hát elfelejtett visszahívni minket, hogy nem jó az autó és nincs helyettes és stb stb stb..Mikor is kinyögte, hogy ő nem tudja ezt a munkát vállalni.

Hát, gondolhatjátok, hogy a türelem itt végleg elfogyott. De hát mit is csinálhat az ember szombat délután az összes cuccával darabokban és csomagokban? 

Egyetlen szerencsénk az volt, hogy az internet kikötését hétfőre időzítettük, nem pedig aznapra. Így Google a barátunk, próbáljuk meg a lehetetlent és keressünk fuvarost, aki ráér és hajlandó még a nap folymán elvállani ezt a munkát.

Több mint egy órát töltöttünk telefonálgatással, mire találtunk egyet, aki másnap délutánra eltudta vállalni. És még szerencsésnek is mondhattunk magunk.

Így hát nem volt más hátra, mint előre, cipeljük vissza a matracot az emeletre az éjszakára, hogy reggel újra levihessük és bízzunk benne, hogy ez az újonnan talált fuvaros valóban megjelenik.

ESOL chat group vége

Hát, úgy tűnik Allison költözése megindította a lavinát. Még több rossz hír. 

Sajnos múlt hét vasárnap, amikor is szokás szerint elmentünk erre a könyvtáros beszélgetésre közölték velünk, hogy az az utolsó alkalom. Mármint az utolsó utolsó alkalom. 

Ez elég váratlanul ért bennünket, egyáltalán nem számítottunk rá, hogy a csoport feloszlik. Már ha két - három embert csoportnak lehet nevezni, ugyanis ennyi volt a résztvevők száma.

Úgy tűnik az indoklás is ebbe kapaszkodott, ugyanis a részvételi arány alacsony szintjére volt panasz. Ígérték, hogy jövőre újra megpróbálnak embereket toborozni, de ha ez idén sem sikerült, nem bízok benne túlságosan.

Sajnálom, mert én pont azt szerettem benne, hogy ilyen kevesen vagyunk. Az esetek többségében csak Csabi és én vettünk részt. Meghitt, csendes beszélgetések a könyvtárosokkal. :)

Hát vége... 

Terveznek új programokat beépíteni, ilyen lesz a társasjáték délután, amire igazából kíváncsiak vagyunk, illetve hogy a fiatalokat is be tudják csalni valamivel, tehetséges előadók számára fellépési lehetőséget biztosítanak.

Mit értek ezalatt? Hogy azoknak akik gyakorló énekesek vagy hangszeren játszanak közönség előtti fellépést biztosítanak. Így lehetőségük nyílik a szereplés gyakorlására.

Ez az új program nem igazán érint bennünket, nem nagyon vágyunk igazán amatőr előadásokra, ami gonoszul hangzik, de lássuk be, veszélyes is lehet. Ki hogyan értékeli a tehetségét! :D

Allison elköltözik

Minden második héten járunk a könyvtárba úgynevezett ESOL chat group- ba, ahol kicsit beszélgetünk, tanulunk. Ezeket  az órákat a könyvtárosok vezetik és teljesen ingyenes.

Általában két hölgyre hárul ez a feladat. Az egyik Elaine, akit már az angol suliból jól ismerünk. Csak vasárnaponként van a könyvtárban, főállásban a főiskolának dolgozik. Kedélyes, vicces és kedves, minden témára nyitott és segítőkész. A másik Allison, aki szintén csak bizonyos napokon fellelhető a könyvtárban. Ő egyébként álatlános iskolában tanító. Hasonlóan Elaine-hez, ő is egy roppant kedves és türelmes, segítőkész teremtés.

Nagyon szeretjük ezeket a beszélgetéseket mert tényleg bármiről lehet.

Sajnos két héttel ezelőtt azonban Allison bejelentette, hogy kapott egy jobb állást Norwich-ban, (ahol egyébként a fia is él), így nem gondolkozott kétszer, hogy elfogadja-e.

Ez tipikusan az a  szituáció, amikor az egyik szemünk sír, a másik mosolyog. Hisz nagyon örül az új lehetőségnek, így semmi okunk rá, hogy mi ne örüljünk a sikerének, ugyanakkor szomorúak vagyunk, hogy elmegy és itt hagy bennünket.

Szerettünk volna kedveskedni neki egy kis aprósággal, így szép angol szokás szerint vettünk neki egy képeslapot, csokit és virágot.

Ma van az utolsó napja, nekünk pedig pont lesz angol, így megragadva ezt az alkalmat, oda is adjuk neki. 

Biztos vagyok benne, hogy örülni fog és értékeli a gesztust. Továbbá megígérte, hogy ír egy e-mailt amint berendezkedett az új helyén és minket is készséggel arra biztatott, hogy bármikor írjunk neki, akármiről és tartsuk a kapcsolatot. :)

Amerikából jöttem - 2. rész

Az előző részben főként az útra koncentráltam, most inkább arról szeretnék beszélni, hogy mit láttam ott.
Az első dolog, amit mindenképp meg kell említenem, az az amerikai zászló. A filmeken sokszor lehet látni, hogy a zászló ott van mindenhol és ez a valóságban is igaz. Elég csak ránézni erre a képre:

Nekem nagyon tetszett az, hogy a régebbi stílusú épületek mellett-mögött ott magasodnak a felhőkarcolók, a kis utcákba pedig csak bizonyos időszakokban süt be a nap.

És hogy a kedélyeket is csillapítsam valamelyest, örömmel tudatom veletek, hogy őslakossal is találkoztam, nem haltak még ki teljesen:

A következő részben mesélek kicsit a Boston Tea partyról és mutatok pár képet a múzeumról. ;)