A hotelben a másik nagyszerű dolog ami miatt őket választottuk az az árba foglalt kontinentális reggeli ígérete volt. Mi sem finomabb annál, ha nem magadnak kell elkészíteni a reggelid. Sajnos érkezésünkkor tájékoztattak bennünket, hogy a vírus miatt az étterem nem használtható, de a reggeli felvehető előre csomagolva. Gondoltam én, így még jobb, ehetünk az ágyban.
Liza szokásához híven fél hétkor már kukorékolt. Komolyan órát lehetne állítani ehhez a gyerekhez. Csabi már tűkön ült, hogy mikortól is lehet már menni a reggeliért, hisz ez az első legfontosabb étkezése a nap folyamán. Ezt követi ugyanolyan fontossági besorolásban a tízórai, ebéd, uzsi, vacsora és nasi igény szerint.
Sajnos a reggeli opció a várakozásunkat bőven alulmúlta, ugyanis a tasakok fejenként rejtettek egy joghurtot, egy almát, egy szívószálas narancslét, egy zabkását és egy előre csomagolt csokis kiflit. Hát ez több mint kiábrándító volt számunkra és hatalmas csalódást okozott. Reménykedtünk benne, hogy majd másnap adnak valami jobbat, de hát tévednünk kellett. A menü ismétlődött.
Tehát korgó gyomorral összeszedtük a cók-mókunk és elindultunk, hogy a tengerparti nyaralásunk alatt végre lássuk is a tengerpartot. Az útba persze szigorúan beiktattunk egy megállót a Tesco-nál, hogy azért éhen se haljunk a megterhelő reggeli után. A fecsegő-tipegőnk úgy döntött, hogy az ébredés óta eltelt két óra hosszas és fáradalmas volt, így álomba szenderült a kocsiban, amit lássuk be, egyikőnk se bánt.
Éés végre megérkeztünk a várva várt úticélunkhoz. Az idő kicsit hűvösen indult, de szépen felmelegedett a végére.
Liza azonnal vödörrel és lapáttal vágott neki az ismeretlennek. Bátran próbálgatta milyen is a homokban lépkedni, de az egyenetlen talaj ami vadul volt kavicsokkal tűzdelve hamar a türelme végét okozta és bizony azonnal elém vágott és közölte, hogy 'fel!' ami nála azt jelenti, hogy ölben kívánja folytatni az útját. Hát a séta nekem is kihívás volt, őt cipelve meg jó kis torna lett belőle.
Kerestünk egy csendes részt és nekiálltunk homokvárat építeni. Csak természetes, hogy azt nem hagyhattuk ki. Mai napig nem tudom eldönteni, hogy ezt Csabi vagy Liza élvezte jobban. Csodás művünket sajnos nem sokáig csodálhattuk, mert a tenger nagyobb helyet követelt magának, s a dagály pikk pakk elmosta a várunk. A nagy építkezés közepette azt sem vettük észre, hogy mennyire közel lopakodott már és az egyik homokozó játékunk martalócul esett. Sajnos már nem volt menthető, így azóta is emlékét őrízzük a pillangó formának, mely a tenger habjaiban veszett el örökre.
Bár ez nem a legszebb tengerpart ami Angliában megtalálható, azért megvolt a maga bája.
Még egy pici tiszta homokos rész is volt, néhány pálmafával.
Az egész napot ott töltöttük. Liza még a vízbe is belemerészkedett bokáig.
Csabi úgy döntött, hogy bármilyen vérfagyasztóan is hideg a víz, bizony a tengerpart nem élmény anélkül, hogy meg ne mártózna benne. Én úgy ítéltem meg, fogok tudni élni egy újabb megfázás nélkül, így kalandjának egyedül vágott neki hősiesen. Kb fél óra alatt bele is merészkedett egészen, hogy aztán öt perc elteltével kimásszon. De nem ez a lényeg, hanem hogy ezt is kipipálhatta a listáján.
Vacsora időre vissza is értünk a hotelbe, ahol Liza újra lefoglalta magát a pakolással. S egy csendes éjszaka után a harmadik napunkon még pár óra erejéig visszamerészkedtünk a partra. Ez a nap már nagyon szeles volt és hideg, bár ez nem zavarta az embereket abban, hogy élvezzék a partot és a vizet. Kicsit égőnek éreztem amikor mi kabátban sétálunk a bikinis/fürdőruhás emberek között, de hát ez van.
Liza kagylókat gyűjtött, táncolt a parton, lyukat ásott és sirályokat lestünk. Vélhetően számára a legirritálóbb dolog pedig az egészben az volt, hogy homok ment a szandáljába.
Maximálisan kihasználtuk a szabad időnk mielőtt nekivágtunk a hazaútnak, hogy visszazökkenjünk a hétköznapokba.
