Apró lépések egy tisztább környezetért

A parkokban üres palackok, a járdákon eldobált maszkok, a parkolókban és játszótereken alkoholos és energiaital dobozok hevernek és a szél egy megcincált csipszes tasakot kerget. Ez a kép fogad bennünket napról napra. Az emberek hanyagsága és felelőtlensége a természet pusztulásához vezet, s mindez a szemünk láttára megy végbe. 

Persze tisztelet a kivételnek, mert tudom hogy egyre több környezettudatos ember van szerencsére, ám sajnos nehéz felülmúlni azt a sok rosszat, amiért csendben szenved a természet.

Mi igyekszünk kivenni a részünk, hogy visszaadjunk egy csekélyke részt a Földnek azért, amit ő nyújt nekünk. Ez a szemét mindenhol nekem egyszerűen bántja a szemem, nem tudok elmenni mellette. Ezért elkezdtem kutakodni, hogy megnézzem, mit tesz az önkormányzat a település tisztántartásáért. Mint kiderült, van egy önkéntes csoportjuk, ahol lehet jelentkezni szemétszedést vállalni. Ők ehhez biztosítanak neked szemetesszákokat, szemétszedő 'botot' és egy fényvisszaverő mellényt, mert azért fő a biztonság. A biztonságnál maradva pedig tudni kell, hogy törött üveget és veszélyes hulladékot, pl fecskendő, tű (bizony sajnos fellelhetőek az utcán) tilos felszedni. Ezeket jelenti kell a helyi hatóságnak, aki gondoskodik a feltakarításáról. Akkor gyűjtesz szemetet amikor csak akarsz és ott ahol akarsz. Ha megtelt a zsákod, vagy úgy ítélted meg az aznapi kapacitásodba annyi fért bele, simán csak bekötöd és bármelyik publikus utcai kuka mellett otthagyod. Ilyen egyszerű. 

Naná, hogy én is jelentkeztem erre és nem olyan túl soká meg is kaptuk a kezdő felszerelésünk. Ez igazából több szempontból is hasznos, mert egyrészt nagyon jó testmozgás, másrészt hasznos tevékenység. A napi sétával remekül összeköthető, és még Liza is élvezi - legalábbis egy ideig, amíg a figyelme el nem terelődik egy pocsolyával, egy arra járó cicával, vagy bármivel ami érdekesebb. Ez adott esetben lehet egy szélben röpködő szösz is.

És mivel árkon - bokron átmászunk, így olyan dolgokat is felfedez az ember amiket addig észre sem vett, pedig nap mint nap elment mellette.

Sajnos azonban kiábrándító, hogy milyen gyorsan újra szemetes lesz minden. Az emberek nem tisztelik a többiek munkáját, és talán azért mert keményen dolgozunk mi is, hogy tisztább legyen a környékünk, már már ki van éleződve a szemem a szemétre és mindenhol kiszúrom. Ez persze mindig hatalmas felháborodást jelent, hogy tegnap szedtem össze, és már megint ott van. Ugyanakkor szomorúsággal is tölt el és felteszem a kérdést újra és újra, hogy de miért? Persze ez örökké megválaszolatlan fog maradni, vagy letudhatjuk azzal, hogy hülyék mindig is voltak és lesznek is. Tehát kicsit ilyen ördögi csapda ez, de azért a lelkemet megnyugvással tölti el, hogy legalább próbálkozunk kompenzálni. És talán őrültségnek hangzik, de én hiszem azt, hogy mindenkinek van egy virtuális mérlege valahol, ami összeveti a jó és rossz cselekedeteket az életedben, és ez is hozzáadódik minden alkalommal, hogy a mérleg nyelve a jó oldalra billenjen. Arról nem is beszélve, hogy a természet majd meghálálja ezt.

Mindennapok pillanatai egy kétéves szemszögéből

Liza napról napra előáll valami új szöveggel, amitől időnként leesik az állunk, máskor szakadunk a nevetéstől és minden alkalommal próbáljuk kitalálni, ezt most vajon hol hallhatta. Az alábbiakban olvashattok néhány aranyos beszélgetés részletet és történetet, ami rávilágít, hogyan is gondolkodik ez a csöppség kétéves kis buksijával.

1. Az uszik (nyuszik) és a répa 

Én – Liza, te szereted a répát?

Liza – nem

Én – Miért nem?

Liza – azt az uszik szeretik.

Pff, ilyen alap dolgot nem tudni, mit is gondoltam?

2. Szülinap

Én - Liza, képzeld nekem nemsoká szülinapom lesz.

Liza - én is akarok szülinapot! 

Én - de neked már volt Januárban, most nekem lesz.

Liza - de én is akarok másikat!

3. Ajándékok - nem kell ezt túlbonyolítani

Én - Liza, vegyünk ajándékot apa névnapjára?

Liza - Liza is kér ajándékot.

Én - de apának lesz névnapja, te miért kérsz ajándékot?

Liza - mert szeretem az ajándékot.

4. Szuperhős - hát Robin max tettetheti hogy Batman, de attól még nem lesz az

Liza lába között a seprűvel boldogan rohangál körben a házban és közben kiabálja hogy 'én egy szuperhős vagyok'.

Én - én is lehetek szuperhős?

Liza - nem, én vagyok a szuperhős.

Én - oh ok, de nem lehetünk mindketten azok?

Liza - nem, én vagyok a szuperhős!

5. Azért a határokat ne lépjük át!

Liza a bölcsiben nagyon sok mindent tanul, sajnos beleértve a kevésbé jó dolgokat is. A minap megsimogattam a fejét, mire rámförmedt, hogy 'hé, ne nyúlj hozzám'. Ez persze durvának tűnhet, de az az igazság, hogy ő ezen jót kacag látván a megrökönyödésem. Persze egy ilyen mondat után garantált egy kiadós csikolás. A másik közkedvelt szava pedig a bölcsibejárás óta az 'enyém'.

Egy nap mondjuk nagyon hasznos lesz, hogy ismeri ezeket a szavakat, de ezt még nem feltétlenül tanítottam volna meg neki most.

 

6. Majd én, majd én

A házban az egyik leggyakrabban elhangzott mondat, a 'Liza csinálja'. Ezt kb százszor hallom Lizától, mert eszméletlenül önálló és akaratos, és mindent szeretne ő csinálni. Ez olyanannyira fontos neki, hogy ha pl épp a cipőjét akarom ráadni, és ignorálom, hogy 'Liza csinálja, Liza csinálja' akkor ő bizony leveszi a cipőjét amit egy pillanattal azelőtt adtam rá, hogy felvehesse egyedül. Ez persze nagyon cuki, és vicces így olvasva, de amikor az ember már amúgy is késésben van, bizony ez kifejti hatásait az idegekre. Nálunk mindent Liza csinál, kivéve amire megkérem, mert olyankor közli, hogy 'nem, anya csinálja'. És csak hogy elosszlassuk a félreértéseket, ha azért kértem volna őt meg, mert kételkedem magamban, bátorítanóan hozzáteszi, hogy 'na gyerünk, megtudod csinálni'. 

 7. Huncutság kimaxolva

Liza a huncut kategóriát maximálisan kimeríti és ezzel tisztában is van. Az angolok ezeket a rosszcsontokat 'cheeky monkey'-nak, azaz huncut majmocskának hívják, ami tökéletes jelző rájuk. Feltételezem Liza hallhatta párszor ezt a kifejezést, mert minden alkalommal ha valami zsiványságot visz véghez, büszkén kijelenti, hogy ő egy cheeky monkey. Hát legalább ebben egyetértünk.

 

8. Az ízlés napról napra változik

Én - Liza, vacsora!

Liza - Nem szeretem!

Én - Még meg se nézted mi az! Csináltam neked finom spagettit.

Liza - Nem szeretem!

Én - Eddig szeretted!

Liza - Már nem szeretem!

9. Van egy ötletem 

A 'van egy ötletem' az egyik legveszélyesebb mondat a házban Liza szájából. Persze az előadásmódja haláli, mert eme nagy bejelentéshez felemeli a jobb mutatóujját. Aztán elviharzik és csend lesz. A gyerekes szülőknek nem kell magyarázni, hogy míg régen a csend megnyugtató volt, kisgyerekkel ez nemcsak gyanús, de pánikkeltő is. Így amikor Liza közli, hogy 'van egy ötletem, maradj itt, visszajövök' az biztos, hogy nem maradhatok ott várni rá, hogy visszajöjjön és az első gondolat ami átfut az agyamon, az hogy 'ó, egek'.

Csiga, hol vagy?

A csigák sohasem tartoztak a kedvenc állataim közé, de különösebb bajom nem volt velük. Az ember igyekszik nem agyontaposni őket mikor a járdán mászkálnak, vagy épp megállnak pihenni és egy-egy napi jócselekedetnek beszámítható, ha biztonságos helyre költöztetjük őket. Nos, ez a semleges érzésem feléjük egészen addig volt így, amíg kertészkedésbe nem kezdtem. 

A csiga eszméletlen mennyiségű kárt tud okozni a kiskertben, ezt soha nem is gondoltam volna. Felénk előszeretettel megtelepednek az éti csigák, annak is a mutáns, óriás verziója. Na jó, vélhetően nem mutánsok, de én még sosem láttam ennyi hatalmas csigát, mint ami a mi kertünkben él. 

Hosszú ideig bosszankodtam miattuk, mert konkrétan csokányig rágják a növényeim. Ezzel nem is lenne baj, ha a füvet legelnék le, legalább nem kéne fűnyírózni. De persze ők a borsót eszik meg és azt az egy szem epret, amivel már hetek óta szemezek, hogy lassan beérik. Tehát a csiga nem kedves vendég a kertben. Számtalan cikket olvastam, hogy hogyan lehetne őket távoltartani, de mindegyik a csigák elpusztításával járt volna. Én meg akármennyire is utálom őket, azért megölni még sem szerettem volna.

Aztán az ember ha elég hosszan gondolkodik, rájön, hogy amúgy nekem van egy két éves gyerekem aki mindent imád fogdosni és temérdek energiával és roppant kíváncsi természettel rendelkezik. Tehát ezek kombinációját miért is ne fordíthatnám a javamra? Így született meg az ötlet, mely most már a napi rutin részét képezi, hogy szedjünk csigát a kertben. 

Minden nap egyszer közösen összegyűjtjük a csigákat egy kis vödörbe, alaposan megforgatva minden cserepet, hogy egyetlen betolakodó se maradjon, majd kivisszük őket a ház előtti meggyfa tövébe. Ott még kaja is van nekik, ha előbújnak és bízok benne, hogy elég hosszú az út vissza a kertünkig. Mert hát azért nem szoktak bekopogni, hogy átjöhetek-e a házon, tehát kerülniük kell ha annyira elszántak, hogy csak nálunk akarnak állomásozni.

Általában Csabi vagy én szoktuk a csigalelőhelyeket felderíteni, mert Liza egy sokkal egyszerűbb módját válsztotta a csiga gyűjtésnek, mintsem a kutakodás. Ő szimplán megáll az udvar közepén, és elkezd kiabálni nekik: 'Csiga, hol vagy?'

Persze a módszer hatékonyságáról vitatkozhatnánk, mert ugyan a csigák nem szaladnak felé fejvesztve, hogy a vödrébe ugorhassanak, de talán felhívja a figyelmüket és szemmel láthatóbb helyre mozdulnak. 

A végeredmény pedig egy csigamentes kert, egy nyugodt kertész és természetesen egy boldog gyerek, aki minél nagyobb csigát talál, annál jobban visong örömében. Az új helyükre való költöztetés alkalmával pedig Liza minden esetben dob egy búcsúpuszit a csigáknak. 

Bárcsak hamarabb jutott volna ez eszembe, akkor talán lenne még borsó a kertben. És az örök rejtély számomra, hogy hogy van minden nap ennyi csiga nálunk??

Egy színesebb világért

Liza bölcsije messze van a belvárostól és ez az egyik dolog amit szeretek benne. Tény, hogy gyalog vagy busszal sajnos nem megközelíthető, de csendes környék, sok zölddel körbevéve. Az ajtó környékén volt néhány virág cserépben, de sajnos a tél keményen bánt velük és ők megfáradtak a harcban a hideg ellen. Egy darabig figyeltem, hogy a tavasz közeledtével vajon valaki gonviselésébe veszi-e ezeket a megüresedett cserepeket, de mivel hosszú ideig úgy tűnt, hogy ők csak árválkodnak ott üresen, így gondoltam miért ne ültethetnék beléjük én néhány virágot. Persze csak úgy nem akartam elvinni a cserepeket, nehogy azt higgyék, hogy elakarom lopni.  Így megkérdeztem, mit gondolnak az ötletről.

Azt kell hogy mondjam, hogy nagyon szívesen fogadták a felajánlást, sőt, hálásak voltak érte. Mondták, hogy már többször megakarták ők is újítani a növényeket bennük, de még nem volt rá kapacitásuk. Ami teljesen érthető, senkinek nincs kedve még munkaidő után maradni, és kertészkedni. 

Viszont szemmel láthatólag ők is igyekeztek egy kis színt vinni a hétköznapjaikba, ugyanis a gyerekekkel közösen tündérkertet készítettek egy régi talicskába, ami az ajtó mellett díszeleg. 

Mi pedig összeszedtük az üres cserepeket és teleültettük őket mindenféle színű és fajtájú virággal, hogy ezzel is feldobjuk a bölcsi légkörét. 

Ahogy az pedig az angoloktól várható volt, természetesen erőfeszítéseinket egy 'köszönöm' kártyával jutalmazták és megannyi elismerő szót is bezsebeltünk. Tehát ez a projekt nem csak a szemet gyönyörködteti, de kifejezetten jótékony hatással volt a lélekre is.