Csiga, hol vagy?

A csigák sohasem tartoztak a kedvenc állataim közé, de különösebb bajom nem volt velük. Az ember igyekszik nem agyontaposni őket mikor a járdán mászkálnak, vagy épp megállnak pihenni és egy-egy napi jócselekedetnek beszámítható, ha biztonságos helyre költöztetjük őket. Nos, ez a semleges érzésem feléjük egészen addig volt így, amíg kertészkedésbe nem kezdtem. 

A csiga eszméletlen mennyiségű kárt tud okozni a kiskertben, ezt soha nem is gondoltam volna. Felénk előszeretettel megtelepednek az éti csigák, annak is a mutáns, óriás verziója. Na jó, vélhetően nem mutánsok, de én még sosem láttam ennyi hatalmas csigát, mint ami a mi kertünkben él. 

Hosszú ideig bosszankodtam miattuk, mert konkrétan csokányig rágják a növényeim. Ezzel nem is lenne baj, ha a füvet legelnék le, legalább nem kéne fűnyírózni. De persze ők a borsót eszik meg és azt az egy szem epret, amivel már hetek óta szemezek, hogy lassan beérik. Tehát a csiga nem kedves vendég a kertben. Számtalan cikket olvastam, hogy hogyan lehetne őket távoltartani, de mindegyik a csigák elpusztításával járt volna. Én meg akármennyire is utálom őket, azért megölni még sem szerettem volna.

Aztán az ember ha elég hosszan gondolkodik, rájön, hogy amúgy nekem van egy két éves gyerekem aki mindent imád fogdosni és temérdek energiával és roppant kíváncsi természettel rendelkezik. Tehát ezek kombinációját miért is ne fordíthatnám a javamra? Így született meg az ötlet, mely most már a napi rutin részét képezi, hogy szedjünk csigát a kertben. 

Minden nap egyszer közösen összegyűjtjük a csigákat egy kis vödörbe, alaposan megforgatva minden cserepet, hogy egyetlen betolakodó se maradjon, majd kivisszük őket a ház előtti meggyfa tövébe. Ott még kaja is van nekik, ha előbújnak és bízok benne, hogy elég hosszú az út vissza a kertünkig. Mert hát azért nem szoktak bekopogni, hogy átjöhetek-e a házon, tehát kerülniük kell ha annyira elszántak, hogy csak nálunk akarnak állomásozni.

Általában Csabi vagy én szoktuk a csigalelőhelyeket felderíteni, mert Liza egy sokkal egyszerűbb módját válsztotta a csiga gyűjtésnek, mintsem a kutakodás. Ő szimplán megáll az udvar közepén, és elkezd kiabálni nekik: 'Csiga, hol vagy?'

Persze a módszer hatékonyságáról vitatkozhatnánk, mert ugyan a csigák nem szaladnak felé fejvesztve, hogy a vödrébe ugorhassanak, de talán felhívja a figyelmüket és szemmel láthatóbb helyre mozdulnak. 

A végeredmény pedig egy csigamentes kert, egy nyugodt kertész és természetesen egy boldog gyerek, aki minél nagyobb csigát talál, annál jobban visong örömében. Az új helyükre való költöztetés alkalmával pedig Liza minden esetben dob egy búcsúpuszit a csigáknak. 

Bárcsak hamarabb jutott volna ez eszembe, akkor talán lenne még borsó a kertben. És az örök rejtély számomra, hogy hogy van minden nap ennyi csiga nálunk??