A hétvégén felmentünk a városba venni egy - két dolgot. Mióta tombol a Koronavírus, a főtér utcáján megszüntették a parkolást, hogy a gyalogosoknak több hely jusson és tudják tartani a távolságot egymástól, illetve hétvégén az egész utca le van zárva az autós forgalom elől. Ez nagyban megszokta könnyíteni a sétákat, mert így nyugodtan lehet az útra is húzodni, amikor a járda már túl szűknek bizonyul és Lizát sem kell túl rövid pórázon tartani, ha épp kedve támad gyalogolni. Persze csak átvitt értelemben beszélünk pórázról. Bár Angliában ahogy korábban már említésre került, nagy divat ez, hogy a gyerekeken hám és póráz van, ha valamit, akkor ezt soha nem fogom támogatni.
Szóval visszatérve a lényegre, épp nagyban mendegéltünk, Liza persze mindenfelé, amikor jött egy bácsi a kis elektromos szekerén. Amikor meglátta Lizát megállt és kedvesen elkezdett hozzá beszélni, aki erre kicsit megszeppent.
De a bácsi nem adta fel, jött a mentőkérdés amivel szóra bírta a gyereket ez pedig nem más volt, mint hogy szereti-e az édességet. Hát ezt a kérdést nyilván nem lehetett megválaszolatlanul hagyni. A bácsi az 'igen' szó hallatán elkezdett a zsebében kotorászni. Már láttam a lelki szemeim előtt, hogy valami keménycukrot fog kihúzni - mert ez szerintem tipikus, hogy az idősek azt hordanak a zsebükben - és épp mentségeket fabrikáltam magamban, hogy megakadályozzam, hogy odaadja Lizának. Legnagyobb meglepetésemre azonban a bácsika pénzt vett ki a zsebéből. Adott Lizának egy fontot, hogy vegyen érte amit szeret. Természetesen jól nevelt a gyerekem, tudja, hogy pénzt sosem utasítunk vissza ha adják, így elvette és megköszönte.
A bácsi jót mosolygott, mondta hogy imádja a gyerekeket, neki is van már hét unokája és néhány dédunokája. Hozzátette, hogy nagyon szereti őket, de nagyon sok pénzébe kerülnek. Rutinos már az öreg, vélhetően hét unoka mellett már tudja, hogy jobban jár ha pénzt ad nekik, mintha random dolgokkal próbálna a kedvükben járni. Lehet mellé nyúlt már párszor.
Így a napot duplán jól zártuk. Liza megkereste élete első fontját alig két évesen, pusztán azzal, hogy szuper cuki és ezzel a bácsinak is mosolyt csaltunk az arcára, amit betudhatunk az aznapi jó cselekedetünknek. Ok, tény, hogy Lizáé az érdem, dehát ha mi nem visszük ki aznap és akkor a főtérre, ez nem történik meg, tehát úgy gondolom jogosan bezsebelhetünk belőle egy töredéket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése