Esik bizony

Hú de régen nem írtam már, elnézést azoktól, akik emiatt traumát éltek át (nem hiszem, hogy van ilyen, de ki tudja?). Esőfalván zajlik az élet (ez még nem a nagy betűs, az még várat magára), a szokásos rutin szerint. Felkelés, munka, hazajövetel, alvás. 

Jó nem mondom, hogy nem történnek érdekes dolgok. Hétfőn például szabadnapos voltam és bementem a városba, mert láttam egy kis céget és fel akartam őket keresni, hátha felvennének gyakornoknak. A nap szépen sütött, 20-22 fok lehetett. Előző nap egy kicsit esett az eső, de nem volt vészes. Meg is említettem a többieknek, hogy ez az angol eső nem is annyira szörnyű, mint sokan gondolják...

Az időjárásnak megfelelően egy pólóban indultam útnak. Úgy fél úton járhattam a cég felé, amikor elkezdett esni az eső. Jól van mondom, egy kis eső még nem árthat meg, pláne nem fog megállítani. Nem is esett sokáig, a baj csak ezt követően kezdődött, mert feltámadt a szél és szépen rám ragasztotta a pólómat a nadrággal együtt. Persze én kemény falusi gyerek vagyok, nem hagytam, hogy eltérítsenek a célomtól. Így történt, hogy másodszorra is megáztam, de a cég még mindig nem volt meg (ezúton üdvözlöm nagy szeretettel a google map fejlesztőinek felmenőit, különös tekintettel a női ágra). 

Hogy teljes legyen a nap, az úton hazafelé harmadszorra is megáztam (ez már nagyon hideg eső volt). Nem láttam sok értelmét gyorsan tekerni, mert már úgy is mindegy volt.

Tanulság: Az angol eső biztosan olvasta a Ludas Matyit és mivel nem tiszteltem eléggé, háromszor adta vissza, ami jár. Mondjuk azt nem értem, hogy akkor én most Döbrögi vagyok vagy a liba? :D

Más: A kórházban tényleg a liftben élem meg a legjobb sztorikat. Ma például le kellett szaladnom egy pillanatra a raktárba - mióta a fronton a véremet adom az ügyfelekért, erre nem volt példa - és ahogy kinyílik az ajtó két alak volt benne. Beszálltam és az első futó pillantással sikerült kiszúrni a névtáblán az egyik nevét. György. Hát mondom ez vagy magyar vagy magyar. Meg is szólítanak - angolul - hogy milyen napom van. Mondtam nekik, hogy most már jó, mert megint találkoztam magyarral. :)

Jobb, ha tőlem tudjátok, ezek a magyarok mindenhol ott vannak. Most már van orvos ismerős is. :)

Az a hülye flat white!

Ez volt az első igazi napom a fronton. Kicsit úgy éreztem magam, mint Alice csodaországban, de sajnos nem a mesés értelemben. :) A frontot úgy képzeljétek el, mint egy helyet, ahol fogalmad sincs, hogy mi fog történni a következő tíz másodpercben. Mert tényleg nem tudhatod. Az ember, akivel szemben állsz lehet türelmes (ezúton is riszpekt minden mentőnek, akik MINDIG türelmesen vártak, ha bénáztam :) ), fáradt (három fordulón keresztül sikerült eldöntenie, mit szeretne) vagy csak simán bunkó. Ez utóbbit meg ugye nem kell bemutatni.

Az alap italok már 2-3 óra gyakorlás után mentek, de van itt néhány mumus. Jelenleg a mumusok mumusa az úgynevezett Flat White. Ez egy spéci kávé, amit ha avatott kéz készít el, akkor így néz ki:

 

Szép is, finom is. Csak megcsinálni nehéz. :) Legnagyobb sajnálatomra igen népszerű az angolok között. A sajátomról még nem csinálok képet, bár a művészetben járatosak biztosan meglátnának benne valami kaotikus rendszert. :)

De azért büszkélkedek is egy kicsit. Az ilyen és ehhez hasonló capuccinok elkészítése már majdnem csukott szemmel is megy. :)

Na puszi!

A hosszú ikernap

Szóval ma volt az első igazi betanulós napom a fronton (így hívják azt a helyet, ahol az ügyfelekkel foglalkozunk). És örömmel oszthatom meg veletek, egyike vagyok azoknak, akik hazatértek a frontról. Bár nem kellett sok hozzá, hogy ott maradjak. :)

Lényeg a lényeg, kevés alvás következik, mert holnap reggel 5kor már ismét a fronton leszek. Az meg ugye azt feltételezi, hogy 4kor elindulok itthonról. Oké, ez volt a költői túlzás, ráérek 4:10-kor elindulni. :)

Ma már találkoztam olyan angol akcentussal, hogy a két fülem 5 felé állt, mire felfogtam, hogy mit szeretne az illető. Vicces volt. És valószínűleg ő sem látta, hogy nem vagyok még a helyzet magaslatán - pedig folyamatosan viselem a kis "in training" ("képzés alatt" v. "betanuló") cetlit a szívem fölött - és ahelyett, hogy lassított volna, még gyorsabban hadarta, hogy mit szeretne.

Szoktuk mondani, semmi sincs véletlenül, minden okkal történik. Azt még nem tudom, milyen leckét kell megtanulnom az élettől ezen a munkahelyen, de remélhetőleg rövidesen ez is kiderül.

Puszi mindenkinek, továbbra is hiányoztok! :)

A vicces szerelő bácsi

Még egy fikció a melóról.

Van két karbantartó bácsink. Az egyik szegénykém nem igazán szokott a helyzet magaslatán lenni. Egy példával szemléltetem a dolgot: ha megkérem, hogy szerdára hozzon egy piros kockát, akkor csütörtökön megjelenik egy zöld gömbbel. Szóval értitek ti is szerintem. Vannak ilyen emberek... :)

A másik viszont nagyon szuper, vágja a dolgokat - az előbbi csak akkor vág el valamit, ha azt szeretnénk, hogy össze legyen kötve - és még humorérzéke is van.

Tegnap együtt mentünk le a teherlifttel. Azt tudni kell, hogy ahol beszállunk (ez az úgynevezett második szint), onnan csak lefelé megy a lift (az első szintre, ami gyakorlatilag a szervíz alagsor). Szóval megnyomja a lefelé gombot és bevágja nekem, hogy "all the way down" (minden út lefelé vezet, utalva ezzel, hogy innen csak lefelé tudunk a lifttel menni). Erre kapásból rávágtam, hogy "are you speaking about life?" (az életről beszélsz?) Na erre úgy elkezdett nevetni, hogy azt hittem, ott fullad meg. Olyan igazi, egészséges nevetése van. Máskor is hallottam már nevetni, de ennyire hangosan még sosem. Vele tuti haverok leszünk. :)

Ja és a nagy hír: még múlt héten olvastam ebédszünetben újságot (igen, mindig elfelejtettem leírni). A vezércikk az volt benne, hogy William és Kate (a királyi párt gondolom nem kell bemutatni) első gyermeke (a nemétől függően) Cambridge hercege vagy hercegnője lesz. Esőfalva meg ünnepel. Komoly megtiszteltetés a városnak.

Hétvége és hétfő

Hétvégén barbecue party volt nálunk, mert Szilvi (Attila főnöke) most ünnepelte a szülinapját. Ő hozta a kaját, szóval volt szerencsém megkóstolni a bulgáriai hamburgert. Igazán elnyerte a tetszésemet, de a recept titok maradt. Többen is eljöttek (10-en voltunk kb), a szomszédok pedig elég jól tolerálták, hogy élet van a kertben. A torta - egy ilyen nagyon lágy krémes, gyümölcsökkel teli piskóta - volt a legfinomabb, ilyet máskor is rendelni kell.

A vasárnap gyakorlatilag elment a szombat kipihenésével, mire kettőt pislogtam már este volt.

A történet ezt követő része pedig pusztán a képzelet szüleménye, mert hát ugye a melós dolgokról nem írhatok semmit. :) Ugyeeeeee? :)

Szóval hétfőn a szokásos lendülettel megyek be dolgozni. Általában szeretem a hétfőket, mert nincs még annyira elfáradva a nép, mint a hét második felében. Felveszem a műszakot - egy kevésbé szép kinézetű óránál becsipogtatom a kártyámat, hogy ország-világ megtudja, most épp dolgozom - és megyek a többiekhez. Azt tudni kell a történethez, hogy a mi egységünk kukoricatárolója (faluhelyen csak góré) szabadságon van, így mindent a "kisfőnökök" intéznek. Szólnak nekem is, hogy figyeljek masszívan, mert két céges bernáthegyi (tudjátok, nagykutya) jön ellenőrizni délelőtt. 

Sosem értettem, miért kell ennek ilyen nagy jelentőséget tulajdonítani. Pláne, ha minden rendben van körülötted, mert "jó munkás ember" vagy. Na mindegy. Megérkezik a két bernáthegyi, megszólítanak engem is, hogy mozgalmas volt e a hétvége. Hát mondom eléggé az volt - a barbecue party ugye - és már épp belementem volna a részletekbe, amikor kiderült, hogy ők azt hitték, hétvégén is dolgoztam és a forgalomra voltak kíváncsiak. Pfff!  Hát velük se nagyon haverkodok többet. :)

Na igen, az ember néha be tudja égetni magát. :)

Nagyszülők

Ez a bejegyzés kivételesen nem Esőfalváról szól, hanem egyszerű, személyes gondolatokat fog tartalmazni. Nem ígérem, hogy mindent humoros köntösbe tudok bújtatni ez alkalommal.

Nekem voltak a világon a legjobb nagyszüleim. Voltak közöttük olyanok, akik hamarabb elmentek, mások tovább éltek. Ami biztosan közös volt ebben a négy emberben, hogy mindannyian nagyon szerettek. Nem számított, hogy az összes akácszeget elpocsékoltam, mert éppen szegelni támadt kedvem, vagy éppen lyukat ástam a kertben, mert kincseket kerestem. Az egyik jégkrémmel, a másik pedig befőttesüvegben elhozott fagyival várt otthon. Ha náluk nyaraltunk, mindig a kedvenc ételeinket - és csak azokat - főzték, hogy a kedvünkre tegyenek. Fantasztikus emberek voltak...

Ha tehetném, szívesen visszamennék az időben egy kicsit, hogy megnézzem, milyenek voltak olyan idősen, mint én. Mert rengeteg dolgot tanulhatnék még tőlük. Annyi biztos, hogy mindannyian nagyon magasra tették a lécet. 

Sajnálom, hogy nincsenek már közöttünk...

A függetlenség napja

Amerikában július 4-én ünneplik a Függetlenség Napját. A mai nap nekem is erről szólt. :) Egybefüggő szöveget képtelen lennék most írni, inkább csak ilyen Híradó jelleggel foglalnám össze, mi is történt ma. :)

A melóba jött egy új srác, őt tanítottam ma be. Ebből ugye egyenesen következik, hogy én is feljebb lépek, jövő héttől már sokkal többet leszek a fronton. Remélem, hogy ez jó. :) Persze így nem találkozok a jófej szállítókkal. :(

Megkaptam mindkét visszaigazolást a tanulással kapcsolatban. Jelentem, a mai naptól tanulói jogviszonyom van az alábbi két intézménnyel:

Portsmouth College - itt business and administration-t tanulok,

Washingtoni Egyetem - itt pedig számítógépes hálózatokat. :)

Hát nem csodás? :) (persze diákigazolványt nem kapok, de hát annyi baj legyen) Októberre angol papírom is lesz. :)

A mérlegünk hazudik. Amikor ráálltam, azt hazudta, hogy 3 kilóval könnyebb vagyok, mint otthon. Először azt hittem, hogy más a gravitációs viszony errefelé, de állítólag nem. Úgy látszik, a napi 15 km biciklizés és a zöldségekkel teli étrend meghozta a gyümölcsét. :D Vagy a zöldségét? :D Jó nem írok ennyi zöldséget...

Ó és a fogyásról jut eszembe! A minap a Science Parkban láttam egy fogyókúrát reklámozó plakátot az alábbi felirattal: "Ne legyen csúnya kövér ember! Legyen csak szimplán csúnya." :D Érdekes humor, nekem tetszett. :)

És a végére még egy gondolat: hétvégén a Parkers Piece-n (tudjátok ez a nagy zöld terület, ahol legutóbb a Town and Country Show volt) ismét lesz valami rendezvény. Tervezem meglátogani és képeket is csinálni, ígérem a bejegyzés sem fog elmaradni. :) Puszi mindenkinek! :)

Amúgy hiányoztok! :)

Szomszédok

Több is van. Van a bal oldali szomszéd, ők egy 5 fős "kici kínai calád". Mindig kedvesen mosolyognak és integetnek, de egy "Hello"-tól többet még nem beszéltünk. Sokszor láttam, hogy egy kutyát visznek magukkal - berakják a kocsi hátsó ülésére -, amiből arra következtettem, hogy kínai gyorskajával foglalkoznak, de mivel minden egyes alkalommal vissza is hozták a kutyát, ez a feltételezés valószínűleg nem helyes. :) (egyszerű kutyakocsikáztatásról lehet szó, vagy a kutyát is iskolába viszik, nem tudom)

A jobb oldali szomszédságban egy három fős család - anya, apa és lánya - lakik. Az apa taxizással foglalkozik, ő is kedvesen szokott integetni reggelente (ugyanis általában egyszerre indulunk a melóba). Az anya egy bútorboltban dolgozik. Ezt is csak onnan tudom, hogy Heliék voltak abban a boltban és a nő rájuk köszönt, meg mondta, hogy szomszédok vagyunk. :) A lányukat még csak 1-2 alkalommal láttam, a kilétéről most inkább nem találgatok. :)

Van 2 szembe szomszéd is. Az egyik az nem ilyen köszönős fajta, tuti a nemzetbiztonságnak vagy valami hasonló szervnek dolgozik. Az sem kizárt, hogy tud valamit a Kennedy gyilkosságról. :)

A másikat csak a "szerelő" bácsinak hívom, mert gyakran hallani az udvarról fúrót, fűnyírót, kalapácsolást, csiszológépet. Volt már olyan is, hogy magát az embert nem láttam sehol, csak a hangot hallottam. Lehet felvette a gépek hangját egy CD-re és ezt hallgatja kikapcsolódás gyanánt. Vannak ugye fanatikusok... :)

Ha a "szerelő" bácsit nem számoljuk (ő sem vészes egyébként, a leírása több ponton is eltúlzott), a környék nagyon csendes. Hétköznap sincs igazán forgalom, hétvégén pedig kifejezetten csend van. Ez a Böszörményi út után azért elég furcsa, ott megszoktam, hogy fél óránként megy el szirénázva valami.